A prohexadion kalcium pamut öntetben való felhasználása elsősorban a növények növekedésének szabályozására, az ideális növényi szerkezet kialakítására és a terméshozam növelésére irányul. Hatásmechanizmusa a hagyományos (kézi vagy vegyi) öntési módszerekkel kombinálva hatékonyabban optimalizálja a pamut tápanyagelosztását.
Konkrét hatásai a következő szempontokban nyilvánulnak meg:
1. A fő szár megnyúlásának gátlása és a gyümölcságak fejlődésének elősegítése:
A prohexadion kalcium hatékonyan gátolja a gyapot fő szárának túlzott növekedését, szabályozza a növény magasságát, miközben elősegíti a megnyúlást és a gyümölcságak számának növekedését. Ez racionálisabb növényszerkezetet eredményez, megkönnyítve a szellőzést, a fény behatolását és a gépesített betakarítást.
2. A tápanyag-szállítás elősegítése a reproduktív szervekbe:
A gibberellin-szintézis későbbi szakaszainak gátlásával a prohexadion-kalcium csökkenti a tápanyag-felhasználást a vegetatív növekedés (például túlzott szár- és levélnövekedés) révén, elősegítve a fotoszintetikus termékek átvitelét a szaporítószervekbe, például a rügyekbe és a magokba, ezáltal növelve a növényenkénti magok számát és a termést.
3. Stresszállóság és betegségekkel szembeni ellenálló képesség fokozása: A prohexadion kalcium javíthatja a gyapotnövények stresszállóságát, segít enyhíteni a feltöltés okozta fiziológiás stresszt, és bizonyos betegségeket (például levélfoltosság) ellensúlyoz.
4. Környezetbarát és alacsony szermaradék: A hagyományos triazol retardánsokhoz (például klórmekvát-kloridhoz) képest a prohexadion kalcium gyorsan lebomlik a környezetben, rövid felezési ideje van, és nincs maradék toxicitása a vetésforgóban termesztett növényekre, így környezetbarátabb növényi növekedést szabályozó anyag.
Tanulmányok kimutatták, hogy a prohexadion kalcium szakaszos kijuttatása a gyapot bimbózása, kezdeti virágzása, felhordása előtti és tetőzése utáni szakaszaiban jelentősen növelheti a biomassza felhalmozódását és a hozamot. Az 1950 g/hm²-es (T3) kezelés különösen kimagasló eredményeket mutatott, több mint 35%-kal növelte a bimbó- és tőbiomasszát a kontrollhoz képest, anélkül, hogy jelentősen befolyásolta volna az egyetlen tő tömegét vagy a szöszszázalékot, viszont jelentősen növelte az egy növényre jutó magok számát.
